Akinek hosszú az alábbi írásmű néhány gondolat belőle:
- A problémát én abban látom, hogy mindenki tanácsadónak nevezi magát, ezáltal nem lehet megkülönböztetni hogy ki az aki közvetítő, és ki az aki is-is.
- Véleményem szerint a pénzügyi tanácsadónak nagyobb a felelőssége, mint azt általában gondolnánk, mivel aki tanácsadóhoz fordul, az pont azért teszi, mert önmagát nem érzi eléggé felkészültnek a témában.
- Meg kellene különböztetni az alkuszt és a többes ügynököt.
- A többes ügynök a pénzintézetek megbízásából dolgozik, az a munkája, hogy azoknak a pénzintézeteknek a termékét eladja, akikkel leszerződött.
- Az alkusz az ügyfele megbízásából dolgozik. Kötelessége a piacon fellelhető információkból megfelelően tájékozódni (független attól, hogy kivel van szerződése, és kivel nincs), és az ügyfelét is tájékoztatni.
És akkor íme a teljes levél (keretben az én megjegyzéseim):
A pénzügyi tanácsadással és közvetítéssel kapcsolatban szeretnék megemlíteni néhány szempontot, ami árnyalhatja a kérdést.
1. A PSZÁF-nak (vagy valami más állami pénzügyi szervnek, nem tudom) kellene megszabnia, mik a tanácsadói és a közvetítői szakma feltételei. Logikusan gondolkodva lehet valaki "tanácsadó", vagy "közvetítő", vagy "tanácsadó és közvetítő". A független tanácsadás "sima ügy", egy tanáccsal elküldenek minket bármelyik pénzintézethez, hogy ha akarjuk, intézzük a dolgainkat magunk, a tanácsok alapján. A közvetítéshez viszont szerződés kell, nem közvetíthet bárki bármit. A függetlenségnek itt a feltétele az lenne, hogy az ország összes létező pénzintézetének összes létező termékére lehessen szerződni. Nem tudom, ez elvileg lehetséges-e MO-on. Ha igen, ez kellene hogy legyen a függetlenség hivatalos kritériuma a közvetítésben. Amíg ez bármilyen oknál fogva nincs így, hiába is keres valaki független tanácsadót, teljesen normális, hogy nem fog találni, amennyiben a tanácsadó alatt egyúttal közvetőt is ért.
|
Teljesen igaza van a leírtakban. A problémát én abban látom, hogy mindenki tanácsadónak nevezi magát, ezáltal nem lehet megkülönböztetni hogy, ki az aki közvetítő, és ki az aki is-is. Egyszerű alternatíva lenne, ha az, akit szerződés kötelez arra, hogy kizárólag a partnerek termékeit értékesítheti, pénzügyi közvetítőnek, és nem pedig pénzügyi tanácsadónak nevezné magát. Ezáltal az emberek meg tudnák különböztetni, hogy mikor, kivel állnak szemben.
Természetesen aligha van rá mód, hogy bárki is az összes létező magyar pénzintézettel leszerződjön (mi több, a valódi függetlenséghez elméletileg a világ összes pénzintézetével kéne), de szerintem, aki tanácsadó (és nem csak közvetítő), annak a nem szerződött lehetőségeket is figyelembe kell vennie, ha az ügyfél igényei megkívánják.
Természetesen az én ügyfeleim sem rajtam keresztül kötötték meg minden szerződésüket, de a legtöbbet az én javaslataim alapján tették.
2. A tanácsadói/közvetítői és az orvosi felelősség nem hasonlítható össze egyáltalán. Pénzügyekben (kivéve könyvelés/könyvvitel) alapszabály a megjósolhatatlanság és a szubjektivitás, az orvosi szakmában pedig szerencsére nem ez a helyzet.
|
Megjósolhatóságban valóban nem, de a korrekt tájékoztatásban nagyon is összehasonlítható a két dolog. Legtöbbször pedig a tájékoztatás hiánya vezet egy-egy rossz szerződéshez. Véleményem szerint a pénzügyi tanácsadónak nagyobb a felelőssége, mint az általában gondolnánk.
3. Amiről NEM esik szó többnyire, az a saját felelősség! Pénzügyeink kezelésében sajnos nem háríthatjuk át a felelősséget másokra! Éppen a dolog egyik alapvetőjellege, a megjósolhatatlanság miatt. Ha rossz tanácsot fogadtunk meg, az kizárólag a mi felelősségünk. Ha rossz közvetítőre bíztuk magunkat, az kizárólag a mi felelősségünk. A közvetítők (büntető)jogi felelőssége kimerül a korrekt tájékoztatásban és a pénzügyi tranzakciók korrekt lebonyolításában!!!! Minden más felelősség JOGOSAN minket illet! Szándékosan nem azt írtam, hogy "terhel". A mi saját jogunk, hogy felelősek legyünk a saját pénzügyeinkben.
|
Ez lényegében igaz, de általában aki tanácsadóhoz fordul, az pont azért teszi, mert önmagát nem érzi eléggé felkészültnek a témában. Így pedig nehezen tudja eldönteni, hogy korrekt tájékoztatást kapott-e.
4. Fontosnak tartom leszögezni, hogy a pénzügyi szakma könyvvitel/könyvelés feletti részei sokkal közelebb állnak a társadalomtudományi szakmákhoz (management, politika, államigazgatás, média, szociológia, stb.) és a művészetekhez, mint a kifejezett termelői szakmákhoz. Ennek a kifejtése messzire vezetne, de mégis fontos ebben megegyezni, mert az elvárásokat ez meg fogja határozni. Egy mérnöknek szakmai felelőssége, hogy a híd ne szakadjon le a forgalom alatt, mint ahogy egy orvosnak, hogy ne vágjon el egy idegszálat műtét közben, ha az szakmailag elkerülhető. Egy managernek nem szakmai felelőssége, hogy a cég sikeres legyen, csak célja! Anyagi felelőssége lehet, ha vállal ilyet, de a szakmai felelősség ilyen témákban nonszensz (kivéve persze a direkt gazdasági vagy polgári törvénysértéseket). A sikertelen managert legföljebb leváltják és okulnak a korábbi rossz választásból, ha ez egyáltalán lehetséges.
|
A magam részéről azon a véleményen vagyok, hogy egy pénzügyi tanácsadónak hatalmas szakmai felelőssége van, hiszen adott esetben egy család teljes anyagi jóléte függ tőle. Valóban jól összehasonlítható egy menedzserrel (lényegében egy család pénzügyi menedzsmentjét látja el), de ha egy menedzser például félretájékozta a cég vezetőségét (teszem azt olyan megoldást valósít meg, ami a cégnek előnytelen, de neki valamilyen érdeke fűződik hozzá), akkor a menedzsert nem csak kidobják, de állást se nagyon fog többet találni. Ezzel szemben egy pénzügyi tanácsadó/közvetítő egyszerűen továbbállhat.
5. Lennének javaslataim az alkuszi szolgáltatás (tanácsadás ÉS közvetítés) igénybevevőinek:
- fontos pénzügyi döntéseket ne egy perc alatt akarjanak meghozni, szánják rá az időt, mert a döntés komoly következményekkel járhat
- ha mégis egy perc alatt döntenek, legyenek tisztában azzal, hogy könnyen
dönthetnek rosszul (ezt jelenti a felelősség felvállalása)
- olvassák el, vagy beszéljék meg az alkusszal a megkötendő szerződés összes feltételeit. Az alkuszi szerződésben benne van, hogy ez megtörtént, ezt alá is írják. Ha mégsem ismernek minden részlet, később nem hivatkozhatnak a tájékoztatás hiányára: mint a jogban bárhol, az aláírás elismerést jelent
- ha a tájékoztatás nem volt meggyőző, álljanak tovább, addig menjenek, amíg olyan alkuszt találnak, akiben megbíznak
- ne feledjék soha, a pénzügyi területnek második alapvető jellemzője a szubjektivitás, tehát a döntésük "ab ovo" szubjektív lesz, minden körülmények között
- ha végül döntöttek és aláírtak, egyúttal minden felelősséget fel is vállaltak, kivéve a pénzügyi tranzakciók szabályosságára vonatkozó felelősséget, amit a szerződéssel az alkuszra hárítottak.
Annak az eldöntése is felelősség, hogy vállalunk felelősséget, vagy nem! Alkuszi szolgáltatást igénybe venni nem kötelező. Alternatíva lehet a közvetlen banki/biztosítói/hitelintézeti eljárás, vagy pedig egy szigorú értelemben véve tanácsadó cég (csak tanácsot ad, de nem közvetít) felkeresése, és ezután a direkt pénzintézeti eljárás. Mindegyik eljárásnak megvannak az előnyei és hátrányai. Személyre szabott, hogy ki melyiket választja. A problémák és a csalódások akkor kezdődnek, amikor át akarunk hárítani olyan felelősségeket egy cégre, amiket az a jellegéből adódóan nem tud felvállalni. Ez a blog abban nagyon jól segíthet minket, hogy tisztázzuk, mik a hatáskörök, melyik cégtől mit várhatunk el jogosan.
Nem értek egyet azzal a kijelentéssel, hogy "fenntartással" kellene kezelni az alkusz cégeket. A maguk helyén, a maguk lehetőségeit elfogadva kell közelíteni hozzájuk is, mint ahogy bármely más típusú céghez. Mivel nem kötelező egy (független) alkusznak ma MO-on minden pénzintézettel szerződnie, nem jogos a valódi függetlenség elvárása. Ha ezt tudjuk, azt is tudjuk, hogy a független jelző csak azt fogja jelenteni, hogy szélesebb körből lehet választani (ahogy a cikkben is szerepelt, ez minimum kettő). Ugyanakkor ez mégis lehet jelentős előny például az egy lehetőséges megoldásokhoz viszonyítva.
|
Az itt leírtak teljesen igazak, csak egy kissé keveredik benne két fogalom. Meg kell ugyanis különböztetni az alkuszt és a többes ügynököt.
A többes ügynök a pénzintézetek megbízásából dolgozik, az a munkája, hogy azoknak a pénzintézeteknek a termékét eladja, akikkel leszerződött. Nem tartozik semmilyen magyarázattal arról, hogy miért azt ajánlotta amit (utólagosan megközelítőleg nulla a felelőssége, kivéve ha már törvénysértően járt el), sőt, általában tiltott neki olyat ajánlania, akivel nincs szerződésben. (a legtöbb nagy "független tanácsadó" cég jelenleg ilyen formában működik, talán pont azért, hogy minden felelősség alól mentesüljenek)
Ezzel szemben az alkusz az ügyfele megbízásából dolgozik. Kötelessége a piacon fellelhető információkból megfelelően tájékozódni (független attól, hogy kivel van szerződése, és kivel nincs), és az ügyfelét is tájékoztatni. Mindez dokumentálásra kerül, és felelősséggel tartozik érte. Amennyiben nem szerződött partnerénél találja meg a legjobb megoldást, úgy azt is ajánlhatja egyedi keretek között.
Úgy gondolom, világos, hogy mennyire más a kettő. Én kizárólag az előbbi csoportra értettem, hogy érdemes fenntartásokkal kezelni. Talán ez a kis félreértés mutatja legjobban - amire úgy látszik a cikkemnek céljával ellentétben nem sikerült jól rávilágítania - hogy milyen problémás, hogy nem lehet egyértelműen megállapítani, mikor kivel áll szemben az ember, hiszen az ügynök is, az alkusz is és a tanácsadó is a független pénzügyi tanácsadó címet viseli.
Még egyszer: úgy érzem, nem mondok mást, mint ami a cikkben is van, csak más szemszögből. Szerintem lényeges, hogy ne essünk egyik oldalról a másikra, tudjuk, minek hol van a helye. A piacon minden szereplőnek megvan a maga helye, használni kell tudni őket. Szerintem nem jogos sem a túlzott elvárás, sem az alapvető bizalmatlanság, például az alkuszokkal, de bármely más intézménnyel szemben sem. Ami viszont jogos, az a saját felelősségünk felismerése és elismerése.
A levelet írta: Szekeres Márta