Varga Dániel & Co.
               Blog bejegyzés

Creative Commons License
Varga Dániel, pénzügyi tanácsadó
daniel@varga.co.hu
RSS
Blog bejegyzések

Kategória:
mind

Főoldal   >>   Blog   >>   Kockáztatni most érdemes!
(Kategória:Befektetés, Hitel)


Kockáztatni most érdemes!
(2008.11.19)

Az elmúlt pár hétben többször is írtam róla, hogy meglehetősen veszélyes vizeken jár a világgazdaság, ezért csak óvatosan és körültekintően a befektetésekkel. Azonban el kell ismernem, hogy a jelenlegi helyzet érdekessége, hogy ha valakiben van némi kockáztató hajlam, és szeretne kevés befektetéssel komoly nyereségre szert tenni, annak most jött el az ideje.


A mostanihoz hasonló gazdasági válságok többségéről elmondható, hogy a tőzsdei indexek nagy része a válság kezdetétől számított öt éven belül elérte, sőt meg is haladta - akár lényegesen is - addigi legmagasabb értékét. Ennek tükrében szeretném most két eddigi bejegyzésemet kicsit összemosni, és ezzel rávilágítani milyen lehetőség is bontakozott ki a szemünk előtt.

A két eddigi bejegyzésből az első az egyik legkorábbi bejegyzésem, a „Befektetés hitelből” (klikk ide), a másik pedig a legutóbbi, a „(Nem) Védjük ügyfeleinket a devizakockázattól” (klikk ide). Gondolom ez alapján már kitalálható mivel is akarok foglalkozni: mi lenne, ha egy most felvett devizahitelt teljes egészében befektetnénk részvényalap(ok)ba?
Összesen három esetet vizsgálok (egy nagyon jót, egy elvárhatóan jót és egy rosszat), melyekben a közös, hogy mindhárom esetben öt éves tőkevédett befektetést veszek alapul, valamint egy öt évre halasztott svájci frank hitelt (tehát ahol az ötödik évig csak a kamatot és kezelési költséget kell megfizetni, majd utána az egész hitel egyben ingyen visszatörleszthető). A hitel - és ezáltal a befektetett összeg - az egyszerűség és a könnyen számolhatóság kedvéért legyen 10 millió forint. A befektetés jelenlegi számolt árfolyama pedig legyen 60%-ra a tavalyi maximumtól, mivel ez több indexre is nagyságrendileg igaz.

Egy elvárhatóan jó eset: Ebben az esetben a befektetés által követett index az ötödik év végére eléri a tavalyi legmagasabb árfolyamát, valamint a forint árfolyama a svájci frankkal szemben fokozatosan visszább erősödik, az ötödik év végére a mai ~179 forintos szintről 155 forintig (ami még messze nem a legerősebb szintje). Emellett pedig a piacok megnyugvása miatt a hitelek kamata is visszatér öt év alatt a pár hónappal ezelőttire.

Számokban nézve a befektetőnek így kezdetben ~55.870 frank tartozása lenne, aminek a havi részlete ~372 frank (~66.600 forint), valamint lenne 10 millió forintja befektetve.
Az ötödik évben lejártakor a tarozása még mindig 55.870 frank lenne, azonban a forint erősödésének köszönhetően ez már nem érne 10 millió forintot, hanem csak ~8,7 milliót. Továbbá a hitel részlete is lecsökkenne - a kamatok csökkenésének köszönhetően is - a végére közel 43 ezer forintig. A befektetés értéke pedig ekkorra - ha a fent említett árfolyamok elérik tavalyi maximumukat - 25 millió forint lenne.
Összegezve: az összes befizetése ~3,3 millió forint (a havi részletekből, átlag ~54.750/hó), a teljes nyereség pedig 13 millió forint (a befektetés 25 milliós eredményéből levonva a 8,7 milliós tartozást, és a 3,3 millió befizetést - mint „kezdőtőkét”). Ez öt év alatt közel 400%-os hozamot jelent a befizetett 3,3 millió forint tőkére nézve, ráadásul azt nem is kellett egy összegbe befizetni, csak havonta.

Egy rossz eset: Ezt a helyzetet elég könnyű körülírni: a befektetés árfolyama nemcsak hogy nem éri el eddigi csúcsát, de egyáltalán nem megy feljebb a következő öt évben, a forint árfolyama a következő öt évben sem erősödik visszább a frankkal szemben, valamint a hitelek kamatai egyáltalán nem csökkennek (ha mindhárom dolog bekövetkezne, az nem rossz, hanem nagyon rossz esetnek számítana, szerencsére ez megközelítőleg esélytelen). Ebben az esetben az összes havi kamattörlesztés veszteséget jelentene, így végeredményben ~3,5 millió mínusz lenne a konstrukció eredménye. (a befektetést a tőkevédelem megvédené)
/Ez ugyan nagyon rossz esetnek számítana, de elméletben elképzelhető ennél rosszabb is, ha például a forint továbbra is gyengül az öt év alatt a frankkal szemben/

Egy nagyon jó eset: Volt már rá példa, hogy egy ilyen válság után az addigi csúcsot is bőven meghaladták az árfolyamok öt év távlatából. Utolsóként, mint nagyon-nagyon jó eset azt nézzük meg, mi van ha öt év múlva a befektetés mögött álló index eléri eddigi csúcsának másfélszeresét; valamint a forint az eddigi csúcsnál is erősebbre erősödik - mondjuk 138-ig - a frankkal szemben; továbbá a kamatok már a futamidő felére visszatérnek pár hónappal ezelőtti állapotukhoz (tovább azonban nem csökkennek).
Ennek eredménye már csak számokban:
Az összes befizetés forintban: ~2,9 MFt (átlag ~48.300 Ft/hó)
Tartozás az ötödik év lejártakor forintban: ~7,7 MFt
A befektetés eredménye: 37,5 MFt
A teljes konstrukció eredménye: 26,9 MFt
Az összes befizetésre mint tőkére vetített hozam: ~927%
/Ahogy a rossz esetnél is elképzelhető még rosszabb, úgy természetesen ennél is lehet jobb is, de az esélye annakk is elhanyagolható/


Úgy gondolom, hogy a jó esetekben leírt számok önmagukért beszélnek, semmit nem kell hozzáfűzni. A rossz eset pedig mutatja, hogy az ilyen magas hozamok eléréséhez igenis szükség van némi kockázatra. Az eddigi tapasztalatok alapján annak, hogy a legelsőként tárgyalt eset minimálisan bekövetkezzen nagyon jó esélyei vannak. Így úgy gondolom, hogy a mostani piaci környezetben egészséges - vagy legalábbis az én mércém szerint egészséges - kockázatvállalási hajlandóság mellett lehet kimagaslóan nagy hozamokhoz jutni.

Megjegyzés: Nem hiába emeltem ki, hogy az én mércém szerint egészséges. Ez csak egy példa, amin még lehet módosítani. Így a kockázata növelhető is, csökkenthető is egyéni preferenciák szerint. Természetesen ha a kockázatot csökkentjük - például leszorítjuk a devizakockázatot - azáltal a várható hozam is csökkenni fog.




Creative Commons License
A blogban közzétett írások a
Creative Commons Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd! 2.5 Magyarország Licenc

feltételeinek megfelelően szabadon felhasználhatóak. Így nem kereskedelmi céllal a szerző és a forrás
egyértelmű megjelölésével, változtatás nélkül bárki által közölhetőek.




egeszseges-kockazat
#2 gabor 2009-01-16 12:40:56
egyet értek solt-al.

lehetne még nagyobb hozamra szert tenni és még öt évet sem kell várni: casino, roulette
#1 solt 2008-12-04 22:51:08
Elméletileg nem rossz fejtegetés, de hitellel rengeteg buktatója van. Hosszú lenne ezt most itt kifejteni.
Józan ember kölcsönnel ebbe nem vág bele. Akinek pedig kölcsön nélkül is megy az úgyis ezt csinálja.
Üdvözlettel.


Szóljon hozzá


A leírt tartalom nem minősül ajánlattételnek



Főoldal     Blog
Pénzügyi terv     Befektetések     Biztosítás      Hitel     Megtakarítás       Pénztárak
Cafeteria      Céges biztosítás     Finanszírozás      Pályázat      Kiszállási stratégia

Varga Dániel & Co. - Pénzügyi tanácsadás