Két esetben szoktunk elindítani egy befektetést. Vagy önszántunkból, vagy rábeszélésre, de valahogy egyik se szokott igazán jól sikerülni. Rábeszélésre akkor, mikor valamilyen úton-módon eljut hozzánk egy ügynök (tőzsdei-, biztosítási-, banki-, stb.), akinél vagy azért fektetünk be, mert meggyőz arról, hogy az általa kínált lehetőség számunkra a legjobb, vagy csupán azért - a lehető legrosszabb, de sajnos mégis gyakori jelenség - hogy végre megszabaduljunk tőle. A gond ezzel az - ami a legtöbb ilyen befektetési portfolión meg is látszik - hogy nem mi kerestük meg az ügynököt, hanem ő minket. Ezáltal nem indulhat ki onnan a tárgyalás, hogy miben segíthet nekünk az ügynök, hiszen nem mi kértük a tanácsát. Ilyenkor a tanácsadás valójában arról szól, hogy mit akar nekünk eladni. Egy mondatban: amikor egy ügynök köt nekünk befektetést, akkor
nem a befektetést igazítja meglévő igényeinkhez, hanem az igényeinket próbálja hozzáigazítani a meglévő befektetéshez.
Másik eset, mikor összegyűlt némi pénzünk, melyre épp nincs szükségünk és magunk keresünk valamilyen befektetési lehetőséget. Ekkor az esetek legnagyobb százalékában - nem végeztem ezzel kapcsolatos felmérést, de tapasztalataim szerint legalább 70, ha nem 90 százalékban - felkeressük a bankunkat, és rájuk hagyatkozunk. Innentől a pénzünk sorsa leegyszerűsítve három kérdésen múlik:
1. Mekkora pénzt szeretnénk befektetni?
2. Milyen időtávra szeretnénk befektetni?
3. Mekkora a kockázatvállalási hajlandóságunk?
Ez alapján a három kérdés alapján - kisebb-nagyobb körítéssel - ajánlanak nekünk egy befektetést, és az ügy le is van zárva.
A dolog hibája abban rejtőzik, hogy ezt a három kérdést a bankok gyakorlatilag egy csomagként kezelik, ahol minden kérdésre csak egy válasz adható. Így végeredményben lesz
egy befektetésünk
egy időtávra
egy bizonyos kockázattal.
A fent leírtak érdekessége, hogy valójában nem is lesz tőle befektetési portfoliónk. Mindkét esetben (ügynöktől, vagy banktól), csak egy bizonyos befektetést kapunk, a portfolió pedig egy több befektetésből álló palettát jelent. Legtöbbször azonban a fenti két eset véletlenszerű sorozata állítja össze a befektetési portfoliókat. Tehát például több ügynök is megtalál minket és többször is összegyűlik némi pénz, amit befektetünk a bankban, stb.. A véletlenszerűség, aztán meg is látszódik majd, sőt, belőle adódik a legtöbb befektetési portfolió óriási hibája, a teljes következetlenség. A befektetések nem épülnek egymásra, össze-vissza vannak rövid és hosszú távú befektetések (a középtávot a legtöbben ki is hagyják), az időtáv nem arányos a kockázattal, és még nagyon hosszan sorolhatnám a hiányosságokat.
A megoldás pedig nem volna bonyolult, de ahhoz kicsit hosszú, hogy most leírjam, így ez marad legközelebbre.